Azt mondják, a rossz dolgok okkal történnek velünk, ès hogy általuk tudjuk igazán megismerni önmagunkat. Tudod, a szokásos “ami nem öl meg az megerősít stb. meg, hogy így jövünk rá, milyen erősek is vagyunk valójában.Nos, én ùgy látom, hogy a gondok egyfajta piros jelzőlámpák, amik azt mutatják, hogy valamit nagyon elcseszettül csinálsz. Lehet,hogy naiv vagyok, de én még mindig azt gondolom, hogy ha valami túl sok fájdalmat és fejtörést okoz:az nem jó. Nem feltétlen maga a dologgal van a baj, inkább azzal, ahogyan viseltetsz iránta. Egy okos ember azt mondta, hogy egy problémàt nem lehet megoldani ugyanazzal a hozzállással,amivel létrehoztuk őket. Ez annyit tesz, hogy változtatnunk, változnunk kell és mint tudjuk, a változás sosem jó: eredendően fáj, akárcsak, ha jön a fogunk vagy a kondiban adjuk le a kilókat, de még a legegyszerűbb kozmetikai kezelés is fáj,holott mind a szépséget szolgálja. Fáj, mert közben változol. De gondolj csak bele, hogy minden egyes fájdalom megmutatja, milyen erős is vagy valójában: a szülés is borzasztó kínokkal jár, mégis ráébreszt, milyen határtalanul is lehet szeretni. A fájdalom rengeteg dologra megtaníthat: hogy mit jelent szeretni, elveszíteni, elengedni – ráeszmélhetünk, mi is az, amit valójában akarunk és mi az, amit soha többé.
Úgy tartják, minden pillanatot meg kell élni – akkor is,ha jó és akkor is, ha fàj. Lehet. De mondok én jobbat: szerintem a rossz időszakokat egyszerűen tùl kell élni és hinni a nagy számok törvènyèben, hogy a sok rosszat mindig jó követi.
Vagy gondolj a boxolókra: az első ütèsek őrülten fájnak, aztán egy idő után – ha kaptál már eleget – megszokod ès nem fáj többé.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: