1.0Gondolatfilterhttps://gondolatfiler.cafeblog.huMaria Endreszhttps://gondolatfiler.cafeblog.hu/author/endresz-majavimn-com/<div dir="ltr" style="text-align: left">Ott álltam az ajtóban és a lábam a küszöböt súrolta - az egykoron ismerős otthon semmivé lett és az agyam nem értette, hogy válhatott az egykor biztos padló ismeretlen sivataggá. Egy küszöb választott el minket: azt az erős nőt, aki vagyok, attól a kétségbeesett lánytól, aki elmenekült innen.<br /><br />Szétnéztem és már semmi sem volt ugyanaz - az ajtók, a falak, a színek mind-mind sugalltak valamit, az apró tárgyak mind hozzám beszéltek, de nem mondtak semmi olyat, amit ne tudtam volna már nagyon rég: ez már nem az én otthonom, nincs már maradásom.<br /><br />Sarkon fordultam hát és elindultam - halványan még rémlett mikor imával kellett erőt kovácsolnom, hogy el tudjak menni innen, magam mögött hagyni mindent és nem gondolni másra, csak arra, hogy legyen elég erő a lábamban, minden egyes lépéssel magam mögött hagyni mindezt és nem fordulni többé vissza.<br /><br />Én még így tanultam, emlékszem így hangzott: az élet egyszerű - csak döntéseket hozol és többé nem nézel vissza. Ennyi és nem több az egész. De én sosem voltam túl szófogadó, s a csukódó liftajtóból még visszapillantottam a virágokra, a gangra, a hosszú lépcsőházra, a várra és a házat átölelő, hatalmas lombkoronára.<br />Féltem, hogy olyat látok, amit azt hittem soha már és rettegtem, hogy az emlékek nem eresztenek majd - de a hatás elmaradt.<br />Néztem az ajtót - a lenyugvó nap sugarai bevilágították a folyosót és nem fájt már semmi, mert nem is maradt már bennem semmi.<br /><br />Eltemettem azzal az utolsó pillantással, az utolsó sóhajjal ott maradt minden s mára már lemosta az eső a könnyeket a ház faláról - örömét és bánatát egyaránt.<br /><br />Igen, menni kell előre és hagyni a múltat, de néha kell egy utolsó pillantás, egy utolsó sóhaj és végső búcsú - kell, hogy le tudd zárni. Az utolsó kattanás a zárban, egy leadott kulcs sokszor fáj - hiányoznak a régi illatok, a falakba vésett nyugalom, de valahol mélyen már az indulás pillanatában jól tudod, régóta nincs már maradásod. Most, hogy volt merszem visszafordulni megértettem, hogy a dolgok nélkül, amiket szeretek - a kedvenc képeim, a virágaim, akiket neveltem,; az a finom takaró; a kis virágos ablakdísz; a béke és a szeretteim emléke - ez a ház sem több, mint egy üres épület. Az én otthonom már máshol van: valahol a saját a szívemben és mindig valahol, ahol gondolnak rám: mindig máshol.<br /><br /><div style="clear: both;text-align: center"><a href="https://gondolatfiler.cafeblog.hu/files/2013/07/large5.jpg" style="margin-left: 1em;margin-right: 1em"><img border="0" height="212" src="https://gondolatfiler.cafeblog.hu/files/2013/07/large5-300x198.jpg" width="320" /></a></div><br /><br /></div>richhttps://gondolatfiler.cafeblog.hu/files/2013/07/large5-150x150.jpg150150