Hagyni kell, hogy a gyász a maga természetes valójában átdübörögjön rajtunk: eltiporjon, összezavarjon, megijsszen és felemeljen. Annyira nehéz folyamat az egész, hogy régen nem használt csavarokat lazít meg bennünk és berozsdásodott kerekeket indít be. Olyan, mint egy hatalmas zivatar: alapjaiban tiszítja meg az embert, miközben formálja a lelket és gyógyítja a szív sebeit. Hidd el, a sok kín és gyötrelem olyan blokkokat szabadít fel benned,, amelyek később engedik, hogy újra boldog légy: a fájdalom kimossa a sok rosszat is, amit nem szabad raktározni – de engedni kell, hogy átrobogjon rajtunk, mint egy gyorsvonat. A gyász segít, hogy szembe merj nézni a dolgokkal: figyelj a könnyeidre, értsd meg a szíved, engedd meg neki, hogy fájjon, sirasd meg a múltat és töprengj azon éjszakákat, hogy “mi lett volna, ha”! Engedd, hogy az elfogadás angyala a szárnyai alá vegyen, hogy a csend körbeöleljen és figyelj a hangra ott legbelül, amely azt súgja: vigyázz azokra, akik veled vannak! Az élet olyan nagyon szép!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: