Ők itt – ez a néhány cserfes, őszinte, különböző és csupaszív ember – Ők itt a barátaim: bástyák, akik mindig támogatnak, még akkor is, ha éppen nem tudnak róla; akik pont attól olyan erősek, hogy különböznek és pont azért olyan végtelenül színesek, mert – személyemet kivéve – semmiben sem értenek egyet.
Igen, ők bástyák, de méginkább világítótornyok, akik emlékeztetnek rá a nehezebb napokon, hogy ki is vagyok valójában: egy lány, aki mindig a szívére hallgat; aki, ha elindul egy úton sosem torpan meg, aki a kétségek ellenére is továbbmegy, aki állja a pofonokat, de sosem üt vissza, aki hisz benne, hogy a világon bármi sikerülhet, hogy mindennek megvan az oka, hogy a kérdésekre a válaszokat magunkban kell keresni és hogy nem létezik olyan, hogy lehetetlen.
![]()
Igen, ők bástyák, de méginkább világítótornyok, akik emlékeztetnek rá a nehezebb napokon, hogy ki is vagyok valójában: egy lány, aki mindig a szívére hallgat; aki, ha elindul egy úton sosem torpan meg, aki a kétségek ellenére is továbbmegy, aki állja a pofonokat, de sosem üt vissza, aki hisz benne, hogy a világon bármi sikerülhet, hogy mindennek megvan az oka, hogy a kérdésekre a válaszokat magunkban kell keresni és hogy nem létezik olyan, hogy lehetetlen.
Szeretem a barátaimat – nem azért amilyenek és nem is annak ellenére; szeretem a barátaimat, mert napról napra emlékeztetnek rá és elhitetik velem, hogy az vagyok, aki lehetnék!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: