Most végre: jól vagyok. Nem számít, hol és kivel, nem töprengek már, hogy mi lett volna ha, csak vagyok és élek – meg és át, keresztbe és kasul azt, amit kell és akkor, amikor kell: jelen időben. Továbbra sem vagyok kirobbanóan boldog 0-24-ben, de megtanultam, hogy az élet megy tovább és nem tehetek többet annál, mint elhiszem: miden jól van így, ahogy. És bármennyire félek is – ,mondjuk az elválástól – valójában sosem kell már búcsúznom többé, mert a hatalmas közhelynek hangzó mondás mégiscsak igaz: akiket szeretek a szívemben élnek és bárhol leszünk is sosem veszítjük már el egymást, mert a mellkasom közepébe költöztettem őket: van, akinek összkomfortos garzon jutott és van, akinek egy szolidabb stúdiólakás – de tengerre néző mind egytől egyig.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: