Sokszor próbáltam imádkozni, de valahogy sosem értettem a lényegét: nem találtam a szavakat, mások imájával pedig sosem tudtam azonosulni. Ha nagyon megakadtam mindig édesanyám elalvás előtti puszijára gondoltam – arra a meleg, jóleső békére, ami megtöltötte a szívemet és mire feleszméltem már az ajkamon is volt a saját imám: “köszönöm” És végre megértettem, hogy a nap végére ennyi is pontosan elég.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: