Ma az emberekről és a köztük lévő kapcsolatokról gondolkodtam úton hazafelé – csak bambultam ki a villamos ablakán és bámultam, kutattam az arcokat, párokat, barátokat, akik mellett elrobogtam. Próbáltam megszámolni, mint Mehemed, hányféle kapcsolatot látok, mennyi jön velem szembe, de nem ment – mert mind más és más volt. Mindig új és mindig más, vannak olyanok, amelyek új célokat adnak nekünk, új távlatokat nyitnak meg bennünk a sosem nyugvó szenvedéllyel, a talán soha el nem érhető célokkal. Aztán persze vannak kapcsolatok, melyektől biztonságot, megszokást kapunk – azt a békés, nyugodt állapotot, amit aztán megszeretünk és megszokunk. Aztán vannak azok, amik folyton gondolkodásra késztetnek, amelyek sosem hagynak nyugodni, mert mindig újabb és újabb kérdéseket vetnek fel bennünk. Vannak, amelyek hirtelen változnak és vannak, amik lassan halnak el, majd újra életre kapnak. Vannak kapcsolatok, amelyek messze sodornak minket: néha onnan, ahonnan elindultunk, néha pedig saját magunktól, megint mások hazarepítenek. Van, hogy megtalálod a legjobb barátod egy másik dallamban, de van, hogy elrontjuk az ütemet vagy csak szimplán nem egyezik a kotta. Vannak, akik a mennybe repítenek és vannak, akik a pokolba taszítanak, de az is megeshet, hogy te magad mész oda: örömmel és lelkesen. Vannak, amik magasba repítenek és vannak, amik összetörnek – de ne feledd, van egy kapcsolat, mind közül a legfontosabb: az, amit saját magaddal alakítasz ki, de hidd el, ez lesz a legnehezebb, de ha megtalálod magadban azt, aki viszont szeret, akkor bármelyik másikkal megbirkózol!
