Ízek, imák, szerelmek

Sosem ékeskedek mások tollával, de ez a filmből az egyik kedvencem. Aki nem látta vagy olvasta, az tegye meg, mert mindenki megtalálja benne, azt, amit keresett. Engem elvezetett önmagamhoz, önmagam pedig, ahhoz az egyetlenhez, akit csak egyszer szerethetünk életünkben: egyszer és végtelenül. Megállíthatatlanul és visszavonhatatlanul. Míg világ a világ.

Sokáig hittem, hogy a változás rossz. Bika létemre gyűlölöm, ha a dolgok változnak, ettől jobban már csak attól ráz ki a hideg, ha nincsen változatosság. Ma már tudom, hogy változásra szükség van, kell, hogy elmúljon a nap, kell, hogy szomjas légy ahhoz, hogy jól essen egy pohár csapvíz. Hogy lásd, egy napod mennyit ér, ahhoz látnod kell, az élet hogyan fogy el. Néha rombolni kell, kell, hogy összeomoljanak várak, falak és tornyok, mindegy, hogy a tieid vagy akár közösek, kell, hogy a porrá izzott romokon megszülessen valami. Ami más. Ami jobb. Ami te vagy.

De olvassátok ezt és mindenki kapja fel a fejét a saját részénél!

“Kedves David, jó ideje nem kommunikáltunk egymással és ezalatt volt időm gondolkodni. Emlékszel, amikor azt mondtad, éljünk együtt boldogtalanul, hogy boldogok legyünk? Abból is tudhatod mennyire szeretlek, hogy minden erőmmel azon voltam, hogy ezt megpróbáljam.
De egy barátom fantasztikus helyre vitt el nemrég. Úgy hívják Augusteum. Augustus császár építtette végső nyughelyének. Amikor a barbár törzsek betörtek Rómába, ezt is lerombolták. A nagy Augustus, Róma első igazi császára nem láthatta előre, hogy a világ legerősebb birodalmának fővárosát egy napon lerombolják. Ez az egyik legcsendesebb, legelhagyatottabb hely Rómában. Az évszázadok során a város terjeszkedett, körülvette. Olyan, mint egy értékes heg, mint egy fájdalmas szívdobbanás, amitől nem tud szabadulni.

Mind azt akarjuk, hogy semmi se változzon David, inkább élünk boldogtalanul, mert félünk a változástól. Attól, hogy leromboljunk valamit. De amikor körülnéztem azon a helyen és láttam miken ment keresztül, láttam, hogy bár felégették, kifosztották és meggyalázták, képes volt újjáépülni. És ez bátorsággal tölt el. Talán az életem mégsem olyan kaotikus, csupán arra kell ügyelnem, hogy ne ragaszkodjak semmihez.

A rombolás áldás, mert ez az egyetlen út az újjáépüléshez.

Itt az örök városban, az Augusteum által sikerült megértenem, hogy nyitottnak kell lenni a változásra. Jobbat érdemlünk annál, mintsem azért maradjunk együtt, mert félünk attól, mi lesz velünk, ha elválunk.”