Just do it!

Eldöntjük, hogy majd akkor veszünk kocsit, ha megvan a vételár fele, hogy akkor költözünk össze a szerelmünkkel, ha már 2 éve stabil a kapcsolat vagy majd elkezdünk diétázni, ha beköszön az új év. Majd, majd, majd.

Annyira unom, hogy az embereknek okokra van szükségük ahhoz, hogy bármit megtegyenek az életükben még arra is, hogy boldogok legyenek.Mi lenne, ha úgy élnénk, hogy nem keresünk okokat mindenre?! Csak tedd meg, mert ezt akarod! Vagy mert vicces! Csak mert boldoggá tesz!

Végül mind eljutunk arra a pontra, mikor az ember csak ül a verandán és az életen töpreng, persze többnyire akkor, mikor már túl van a javán, mert olyan csodás genetikával született állat az emberi lény, hogy mindig csak azt értékeli, ami már nincs. Bánja, hogy nem utazott el, hagyva maga mögött csapot-papot, mert félt, hogy tán sosem tér vissza. Nem mondott fel egy önkéntes munkáért, hogy hódokat telepítsen, mert félt, hogy nem tud elég pénzt keresni. Nem mondta soha, hogy pucér hétfőt szeretne otthon, mert félt, hogy a családja mit szólna hozzá. Nem csókolta meg azt a lányt a parkban, mert félt, hogy olyat érezne, amiben sosem hitt. Nem nevetett csak úgy, mert félt, hogy bolondnak nézik. Nem élte meg a vágyait, mert félt, hogy talán a vágyai nem is akarják őt. Nem mondta el az apjának, hogy sokáig dugiban cigizett, mert félt, hogy az apja csalódna benne. Soha nem is volt boldog igazán, mert félt, hogy magasról nagyobbat fog zuhanni-

Éldegélt egy egyszerű, egysíkú, boldognak hitt életben, szép kis házikóban, tökéletes családdal és 4 évente új autóval, fix munkahellyel, cafeteriaval és 13.havi bónusszal és most, élete hajnalán nyugtázza, hogy talán nem is történt semmi. Végigsétált az életen, a liftet használta, ahol kellett, megállt a pirosnál, fizette a csekkeket és sosem lopott el semmit egy étteremből. Bármily későn is, de rá kell, hogy döbbenjen, hogy minden egyes nap, amin nem mosolygott legalább egyszer, elfecsérelt nap volt. Sok – sok elfecsérelt napból csodálatosan rossz hónapok álltak össze, sok rossz hónapból pedig egy elcseszett élet, úgy ahogy van. Megérti és ledöbben, hogy az ember elképesztő ragaszkodással tud a szar dolgokhoz kötődni, fondorlatosan köti magát a “szegény én” szerephez, míg nem el nem jut ehhez a szerephez, ahogy öregen, megkeseredetten a csodás kis rendezett életének kellős közepén siránkozhat, hogy most a halál felé közeledve nincs, amit elveszítsen, hiszen soha nem is élt igazán!

Törj ki a megszokottból, csinálj valami őrültséget, táncolj, nevess, fuldokolj egy viccen, egyél tejszínt salátával, tégy bármit, csak törj ki a keretből! Csak lássam, hogy élsz –  hidd el, a jövőd hálás lesz érte!! Lehet, hogy csak egyszer élünk és a buddhistáknak nincs igaza, de ha jól csináljuk, ez az egy éppen elég!