Minden egyes nap szembesülnöm kell azzal, hogy az emberek gyávák, hogy struccpolitikát folytatva, tengődnek a szarban, csak azért, mert dönteni már nem nem mernek. Mélységesen felháborít és elszomorít, hogy egy elcseszett világban élünk, ahol senki nem fogja fel, hogy ez a tragikomédia, amit ők életnek hívnak, akár holnap véget érhet. Coelhot olvasunk, Citatumot meg Müller Petit és várjuk a megváltást, hogy varázsütésre leszünk boldogok, szerelmesek, felvilágosultak. Angyalokkal tisztíttatjuk a lakást meg szarrá feng shuizzuk magunkat, ahelyett, hogy levennék a szemfedőnket és végre szembe mernénk nézni a félelmeinkkel: egy rossz kapcsolattal, egy pocsék melóval, egy hülye főnökkel, azzal a plusz 6 kilóval, ami 4 év rajtunk ragadt – de neeeeem, helyette Csernus állapotfrissítéseket lesünk meg öntréningelünk, hogy attól majd minden rendbe jön. Sajnálom, hogy nekem kell elmondani, de kurvára nem.
Ha tetszik, ha nem, ha belátjuk, ha nem lépésről lépésre a halál felé tartunk, lefordítom, hogy a csökevényesebb agyúak is megértsék, minden egyes nap egy kicsit meghalunk!!! Nem leszünk fiatalabbak, sem egészségesebbek, mind mind ugyan oda tartunk. Hívhattok pesszimistának vagy akár emósnak is titulálhat bárki, leszarom, ez az igazság. Mind meghalunk: ki előbb, ki később. Szóval harcolhatunk, hogy legalább pár kurva napot, órát, percet boldogok legyünk vagy várhatjuk a halált nyugalomban, abban a hatalmas kupac trében, amit magunk sem értjük miért, de tényleg kurva nehéz lenyelni, nap mint nap, de a legjobb bulémiásokat megszégyenítő módon tömjük le a torkunkon, amikor csak lehet. A szart így is úgyis kiverik belőlünk, más kérdés, hogy gyáván magunkat ostorozzuk vagy bátran odaállunk, mint egy gladiátor, és küzdünk az ellenfeleinkkel, a félelemmel, hogy végre be kell vallanod magadnak, hogy a pasid egy rohadék, hogy a melódat egy jól képzett majom is megcsinálná, hogy a lány, akit legjobb barátodnak titulálsz egy alpári, számító ribanc, hogy a szőke tényleg nem áll jól vagy hogy az életedben semmi, de semmi plusz nincsen.
Sosem szoktam ilyen hangvételben írni, de akkora düh vagy valami hasonló tombol a fejemben, hogy muszáj kiírnom. Régen azt hittem, segíthetek, hogy talán,ha átadok magamból valamit, amit én jónak hiszek, akkor valahogy jó útra terelhetem azokat, akiket szeretek – ennek sok eltűnt barát, álom lett az eredménye, tisztelet a kivételnek. Gondoltam ,adhatok tanácsot, hiszen annyi hibát követtem már el és annyi mindent láttam, amit a legnagyobb ellenségemnek sem kívánok; hogy talán releváns tartalmat tudok átadni, pusztán szeretetből és ebből majd egy mókuskerék lesz és kicsit mindenki segít a másiknak. Ahogy telnek a napok, évek az ember egyre több dolgot veszít el és ezeket csak akkor érti meg, ha megtapasztalja. Ezért is mondom, hogy az élet apró lépésekből áll, de az időzítés mindig sorsdöntő lehet! Bárcsak mindenki belátná ezt és erre törekedne, ahelyett, hogy ál-boldogságból épít maga köré várat, aztán, ha az összeomlik, akkor hullák potyognak kifelé tonna szám az ablakokból.
Ha megélnétek a pillanatot, ha felfognátok mennyit jelent, ha nem csak beszélnétek, hanem beszélgetnétek róla, ha nem csak néznétek, de látnátok is. Ha elfelejtenétek, a “majd ha” hazugságát és felfognátok, hogy talán sosem lesz “majd” és ha megértenétek, hogy milyen rohadt szerencsések vagytok, ha nem tudjátok mit jelent, ha nincs több “majd”. Egyszer majd eljön, mikor számot kell vetnetek a pillanatokkal, és egy főbíró eldönti, hogy melyik oldalra tartozol. Minél több pillanat lesz a zsebedben, annál inkább van esélyed a győztesek csarnokában helyet foglalni, minél több “majd ha” annál inkább fognak kinevetni és vesztesnek titulálni, jogosan hiszen lúzer vagy, persze, ha beütött a krach, akkor a legnagyobb mártír voltál – na pont ez a gáz.
Hiszem, hogy aki mindent belead, csak győzhet – nem azért, mert ő lesz a leggazdagabb vagy a legszerencsésebb, hanem egy olyan tükre lesz, amibe minden pillanatba büszkén nézhet bele, amit sokan még távolról sem szemlélhetnek vagy csak hatalmas nyál maradványokkal.
Döntsd el, győztes akarsz lenni vagy egy balfasz?! Lehet, hogy hülyének titulálnak, meggondolatlannak vagy felelőtlennek, de inkább élek így, minthogy mások dicséretnek álcázott lesajnáló reakcióiból töltsem fel magamat, meg azt a lejárt mártír szerepemet! Lehet, hogy elbukok, de legalább az álmaimért teszem, míg sokan azt sem tudják miért harcolnak!
Ezt nagyon jól megfogalmaztad. Szerintem igazad van.