A barátnőm szerelmes, sosem volt még ennyire, én, mint aki a legjobban ismerem, szentül hiszem, hogy megtalálta az igazit, és ezt ő is így érzi, csak éppen csúszott egy kis homokszem a gépezetbe, amit úgy hívnak: hazugság.
Elég erős szó ez, sokszor végig sem gondoljuk milyen tettekre, eseményekre, gondolatokra és szavakra húzható rá, ez a hideg, rideg, szúrós szalmazsák. Erőszeretettel alkalmazzuk hol kisebb, hol nagyobb bakikra melyeket mi vagy mások követünk, követtetünk el.
Azt gondoljuk – én is ezt tettem sokáig – hogy a megcsalásban a legrosszabb a hazugság, az a rideg tény, hogy a szeretett személy félrevezet minket, emelett eltörpül, hogy más kívánt, vagy mással volt, maga a hazugság ténye az, amelyhez egy doboz rennie is kevés és még mindig a savadat az egekbe nyomja. Hazudott.
Mai fejemmel azt gondolom, drága barátnőm, hogy a megcsalásban a legrosszabb, nem a hazugság és utána sem a párodnak való megbocsájtás és újra hinni benne rész a legnagyobb szívás, hanem az, hogy van valaki, akinek nem tudsz megbocsájtani, bárhogy szeretnéd is, hiába meditálsz, hiába győzködöd. Igen, ő ott áll előtted, nap mint nap viseled el a hülyeségeit, zavar, ahogy beszél vagy ha hülye viccet mond, és idegesítően sokat okoskodik, nem tudsz szabadulni tőle, bárhogy szeretnél is: ha kiteszed az ajtón, bemászik az ablakon.
Nem hagy neked időt, hogy gondolkodhass, hogy lenyugodj – mindig ott van és mindig magyarázkodik. Idegörlő. Hogy kiről beszélek? Az egyetlen emberről akinek tulajdonképpen nem tudod elnézni ezt az egész hercehurcát, és ez a valaki Te magad vagy, kedves!
Nem másra haragszol és nem másban csalódtál, hanem saját magadban és most ott állsz a saját képzeleted alkotta romokon és könnyes szemmel nézelődsz, miközben észre sem veszed, hogy a kezedben a csikk már rég tövig égett és minden ami maradt a kéjes, füstös élvezetből, az a tömény, sárga, fullasztó kátrány.
Nincs itt már csillámpor és flitterek, meg habzó bor és kaviár, csak egy fekete-fehér absztraktnak minősített, “zs” kategóriás pillanatkép a múltból.
És ha tetszik cicám, ha nem – ezt mind, mind te csináltad.
Senki nem tartott pisztolyt a fejedhez, hogy mindenáron bízz és senki nem adott neked bizonylatot arról,hogy ez a valami más lesz, mint a többi és nem okoz meglepetést – hiszen villámcsapásként érkezett és tudod, hogy az életnek, bár fekete a humora, de mindig kiegyenlít. Álomba illő szerelmet kaptál, egy férfit, aki mindennél jobban szeret és te is őt – olyat kaptál, amire egész életedben vártál és amilyet a sorstól reméltél más kérdés, hogy nem tértél ki arra az apró betűs részre, hogy soha ne legyen semmi, ami közétek áll.
Tudod ilyenkor jön az a rész, hogy lelépsz, teszel rá egy leplet és le van tudva, bevált gyakorlat, bizonyítottad már nem egyszer.
Neked kell eldöntened, ez más e mint a többi volt? Hogy te másabb vagy e mint régen? – A választ már régen tudod, a fő kérdés, hogy akarod-e?!
Fáj? Tudom, hogy fáj, és azt is, hogy mennyire ördögien könnyű másnak mondani, hogy ha szereted, meg kell, hogy bocsájts – nem neki, hanem magadnak!
Sajog a kicsi szíved és a lelked levegőért kaptad, mert szíved lelked adtad bele, s most úgy érzed, halott lelket és szívet kell újraélesztened – nem, erről szó sincs. Nem vagy te se tanácstalan, se zavarodott, pontosan tudom, hogy tudod, mit akarsz, csak elég némán kell ordítanod, hogy észrevedd te magad is, mert én már hallom.
Döntened kell, hogy élsz e vagy elmenekülsz, mert biza élni kurva nehéz, ellébecolni viszont nagyon könnyű – más kérdés, hogy egy Chivas Regal helyett, Tesco gazdaságost töltesz magadba, és az előbbi árából veszel 10 olcsóbbat, csak másnap kihányod tőle minden agysejtedet – az orrodon keresztül.
Nem garantálom, hogy a drága jobb lesz, de ez a kedvenced és ha szarul is leszel tőle, és forogni kezd a világ, megkönnyebbült szívvel nyugtázhatod, hogy te csak jól akartad érezni magad.
Dönts hát bébi, a kezedben van a lehetőség – mennyit ér. Szív dolgaiban az eszedet hívni, mint tanácsadót hálátlan feladat – ha szeretünk, nincsenek észérvek, hiszen ha vannak, akkor nem szeretünk. Ennyire pofon egyszerű az egész. Ha jobb úgy neked, hagyd el és megmarad egy csodás szerelmi novellád, vagy dönthetsz úgy is, hogy megküzdesz érte – saját magaddal, akkor viszont bocsáss meg, de soha ne feledd, a megbocsájtásba a gyanakvás és felhánytorgatás nem fér bele, különben egy leszel a sok, nevetséges szószátyár közül, akik a szeretetről papolnak, s közben az egész világot torokból, jó hátulról köpnék le – és én, mint a legjobb barátod, nem ilyen sorsot szánok neked.
Szeress határok nélkül, nevess zokogva és bocsáss meg, amilyen gyorsan csak tudsz – a hullámvasút hol fent, hol lent de soha meg nem áll – s, idő előtt kiszállni nem szerencsés, ezt meg már tudod te nagyon jól.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: