Tanultam célokról és önmegvalósításról, nyújtottam kezet és estem el magam is jó párszor, sáros arccal tápászkodtam fel és nyugtattam magam, hogy nem az a gyenge, aki elesik, hanem aki nem tud felállni.
Ahogy növekszünk megtanulunk járni, elbotlunk, esünk és zuhanunk hatalmasokat, majd hol könnyebben, hol nehezebben, de újra felállunk és megyünk tovább az úton. Kipróbálunk dolgokat, szépeket és kevésbé ínycsiklandozókat, megízlelünk édes és keserédes nedüket, néha a boldogságban, néha a könnyinkben fuldoklunk, hol elkapják a kezünket, hol nem. Ennyi az élet.
Tanulunk, leckéztetünk, keressük az okokat és miérteket, megértünk dolgokat, míg mások felemésztenek és kifacsarnak, akad bőven felemelő és csodatevő, mikor úgy érezzük: most lenne szép meghalni!
Bejárunk utakat, melyeket nem értünk, s csak utólag eszmélünk, hogy olyan köveken lépdeltünk, melyet nem is mi raktunk le és akkor irányt váltunk. Jobbról balra, hol előre 2 lépést, vissza 3mat.
És keressük a másik felünket, merthogy erről szól az egész. Keresés. Mindenki keresi. Te is, ő is.Mindannyian.
Elképzeljük, hogy majd jön és betoppan és mindennek értelmet ad, világossá válik, hogy minden felé taszított, s ha akartad volna sem kerülhetted volna. És megjön Ő. Nem érted, nem is mersz belegondolni, csak lebegsz, mint egy hülye drogos, és az eddig nyálas zenék a kedvenceiddé válnak, s ha tehetnéd az égre írnád, hogy szereted.
Minden nappal, bajjal, jóval, csókkal és öleléssel egyre jobban és még inkább.
Megérted, hogy mi a tolerancia, mi az egymáshoz igazodás, mikor a pirítósra odafigyelsz, hogy ne égjen oda és a vajat vékonyan kend rá, mert így szereti.
Lebegsz. Közte közted. Másképp számolod a napokat, az órák és pillanatok átértékelődnek, s mit sem számít már egy csinos ruha, vagy hangsúlyos smink, ha nem ő látja rajtad.
Egy verőfényes reggelen felébredsz, és a legnagyobb békével nyugtázod: szereted. Szeret. Ez a nirvana. Megvan! Összerajzolta a sors kacskaringós életetek minden pontját és most egy kereszteződésben egyszerre kaptatok piros lámpát: neki egy X5öse van, neked meg Minid. Összenéztek, tudjátok, hogy ez a pillanat örök és elszáguldotok a naplementében….
És mi jön utána?
Egy valamire való lányregény megköveteli a happy endet, és nem feltételeztet a két gerle pár életében bukkanókat, hiszen együtt vannak és szeretik egymást, a storyból csak az marad ki, hogy neki adtad a kulcsot a szívedhez, feltéve ha ő az igazi. Lehet, hogy csak egy kulcs gyűjtő, antikváros fész.Nem tudhatod, de megteszed.
Hiszen ha ő az, neki adsz mindent, s bár visszafordulva néhány dolgot kitörölnél, és nem hisztiznél olyan dolgon, ami felett nincs hatalmad, nem merülne fel benned, hogy birtoklod, és bármennyire félnél is, hagynád hagy repüljön…
Ez az, a bizalom.
Bízom benne, hogy ha elrepül is visszatér, vagy ha nem, legalább egy jól retusált képem lesz róla, amelyet örökre a szívem 4 szegletében hordhatok, ahol a madár sem jár.
Képzeletben gyűrögeted a képet és csak arra gondolsz, hogy ilyen mikor boldog voltál….. Megnyitottad a kapukat, beáramlott a fény és elárasztott mindent, vállaltad ezzel, hogy bizony érezni fogod a napszakok változását, évszakok jönnek mennek, az ajtók nyitva s minden egyes hópihe vagy napsugár megérinti a tested. Vállaltad.
Ne félj tőle, borúra derű jön, hisz megtanultad már, élni csak így érdemes, s ha majd beköszönt a tél, tudni fogod, milyen volt a nyár – hogy felismerd, ha legközelebb a hajadba kócolja magát, madárcsicsergéssel és édes alma lével, értékelhesd és örvendj neki!
“Igen, az igazi szerelmesek is vásárra viszik a bőrüket, szó szerint és valóságosan… Mi más értelme van annak a végzetes és feltétlen odaadásnak, mely a végső szenvedély megérintettjeit egymást felé hajtja? Az élet kifejezi magát ezzel az erővel, s rögtön közömbösen elfordul áldozataitól. Minden időben és minden vallásban ezért tisztelték a szerelmeseket: mert máglyára lépnek, mikor egymás karjaiba borulnak. Az igaziak, tudod. A bátrak, a kevesek, a kiválasztottak. Minden igazi ölelés mögött a halál van, árnyaival, melyek nem kevésbé teljesek, mint az öröm fénycsóváinak villanása. Minden igazi csók mögött a megsemmisülés titkos vágya van, az a végső boldogságérzet, amely már nem alkuszik, amely tudja, hogy boldognak lenni mindig annyi is, mint teljesen megszűnni és átadni magad egy érzésnek. És ez az érzés céltalan…
Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: