Szeretünk, szeretnek – hol jobban, hol kevésbé, mint arra szükségünk lenne – s mikor elég lesz, megunjuk vagy jön egy “jobb” magunk által csiholt ellenérvek bódulatában dobjuk el azt, ami eddig a mindent jelentette.
Vagy nem.
Mint egy gyújtózsinór, ha szikrát kap, feltűnik egy érzés, egy gondolat, egy megmagyarázhatatlan tünemény, ami arra sarkkal, hogy menj onnan, ahogy az angol szereti mondani, runaway fast as u can.
Amilyen gyorsan csak tudsz – érte, érted. Ha elmész megölöd, ha maradsz megfojtod.
Lépjük át ezt – szóval megteszed, lelépsz, nyilván becsomagolod a “hű de szar fej vagy, magadra vess, te tetted ezt” platymagos, penészes tejszínhabba és mindezt miért? Hogy TE kurva jól és felszabadultan érezd magad, és lelkiismeret furdalás nélkül szarhasd le nagy ívben, hogy mi van a másikkal.
Telnek a napok, hetek, hónapok jól vagy, kivirulsz és vágyaid új, makulátlan tárgya is egyre több smst küld, megvolt az első csók és hú de nagyon jó minden.
Felveszed a jól ismert tornadresszt, szép ruha, smink meg a kisfaszom, minden tökéletes, jaj ugye csak nem megdugni akar, jaj járunk, jaj csokit küldött. Szóval minden klassz, és mikor úgy érzed minden fasza, akkor felüti a fejét. Hogy mi is? Amit mindannyian jól ismerünk, várt váratlan vendég minden magában és a döntéseiben kicsit is kételkedő ember otthonában, ez pedig nem más, mint a bűntudat.
Felüti a fejét, és te próbálod leöblíteni, de minél inkább vetnéd le magadról már a bőrödbe, húsodba ivódott az egész, és fullasztóból fuldoklóvá varázsol egy pillanat röpke leforgása alatt. Megjelenik, mint egy kis szikra darab és a következő pillanatban már tűzben ég körülötted minden, ha a lelkiismeret furdalás tárgya szarul van és boldogtalan,akkor meg egyenesen tűzoltók segítségére szorulsz.
Vágyaid régi tárgya ott áll összetiporva, kifacsarva, szomorúan postol, megoszt, idéz és te tudod, pontosan tudod, hogy te tetted ezt!
Gyáva voltál és megkerülted azt, ami megkerülhetetlen, ahelyett, hogy egy könnyed mozdulattal átugrottad volna, de ahhoz túlságosan beszari és gyerekes voltál.
Szóval ott állsz, az új álomfiúval és a régi nem hagy nyugodni, s csak a szitu kísérteties hasonlósága emlékeztet rá, hogy innen indultál. Újra a kis szépen berendezett pocsolyádban állsz, nem is először és ha nem oldod meg, nem is utoljára.
Könnyen dobtad el, akit előtte könnyen szereztél, és a saját védelmi páncélod rázza a kezed, hogy jól van cica ügyes voltál, kiléptél, mielőtt kellett.
De azzal, hogy a másikkal mi lett? Senki sem foglalkozik.
Pocsolyáról pocsolyára, mint egy kurva Mary Poppins, csak nincs olyan ízléstelen gumicsizmád, de a lábad attól még rohad… Megteheted, hogy kiöntöd a lelked neki és átveszed a terhét – amit te magad akasztottál a nyakába, holott ő maga sosem kérte – bár ehhez marha tökös gyereknek kell lenned, szóval megteheted, de valószínűleg gyáva leszel hozzá, ahogy mindig is az voltál hasonló helyzetekben, hisz azt adod vissza, amit kaptál. A sarkadra állhatnál és megszakíthatnád a láncot, kivételesen nem magadért, hanem másért – másokért. Azokért, akiket dobtak már el mondvacsinált indokokkal és azok nélkül, és azokért , akiket még nem.
Megtehetnéd, hogy tiszta vizet öntesz poshadt helyett, hiszen neked már semmit sem jelentene az igazság, őt viszont felszabadítaná, te egy fél pillanat alatt lesöpörnéd az átvett terhet, ő viszont örökre megőrizné az igazság felszabadító ízét, hogy nem is az ő hibája, hogy nem vált olyanná, mint szeretted volna. Egy dolgot kellene tehát megvalósítanod mindössze: fel kéne nőnöd!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: